Az Inkák birodalma (kb. 1300-1535)
Az egykori birodalom területén ma hat állam osztozik, a mai Peru, Bolívia, Ecuador és Chile területének több, mint a fele, Argentínának egy kisebb nyugati sávja, Kolumbiának pedig egy apró dél-nyugati csücske tartozott az inkák birodalmához.) A birodalom neve kecsua nyelven” Tawantinsuyu”, amelynek jelentése: négy negyed együtt. A birodalom hivatalos nyelve a kecsua volt. Az Inkák birodalma igen fejlett civilizációt képviselt, és egy működőképes államot hozott létre, bizonyíthatóan Pachacutec Inca Yupancui (1438-1471) uralkodásától egészen a spanyol hódításig (1532), vagyis közel egy évszázadon át.
Tegnap érkeztünk Peruba, hosszú és fárasztó utunk volt, de szerencsére megérkeztünk a szállásunkra, ahol nagy szeretettel fogadtak minket. nagyon szembetűnő volt, hogy milyen alacsony az átlagmagasság. Még a repülőn feltűnt nekünk, hogy települések milyen magasan fekszenek, a hatalmas sziklás hegységekről már nem is beszélve. Peru hivatalos pénzneme a perui sol, ami általában 95 forintot ér.