2.nap
Másnap reggel a kiadós reggeli után felszálltunk egy turista buszra és elindultunk, hogy megtekintsünk egy régi inka falut.
Ahogy beértünk a faluba, úgy éreztük, mintha visszarepültünk volna a múltba. A falu központja szinte egy az egyben az inka időkből maradt itt: ugyanazokba a régi házakba települtek be generációkon keresztül a lakók. Keskeny kis utcácskákon sétáltunk, végül betértünk egy családhoz és megszemléltük az otthonukat. Természetesen a szokásos vidéki élettel találkoztunk: csirkék kapirgáltak az udvaron, kutya figyelt minket egy sarokból, de amikor bementünk a házba, elámultunk. A szoba közepén tengeri malacok futkároztak a vackuk körül. Ez a helyi csemege és talán azért kerültek be a házba, hogy a kutya, macska ne bántsa őket. A nagyon egyszerűen berendezett szobában egy idős nagymama ült magas kalapban, szőttes kendővel a hátán. Fény alig jött be az apró ablakon, egy asztal, egy pár szék, talán egy láda és kosarak volt csak a berendezés.
Nagyon kedvesen fogadtak és csicsával kínáltak meg minket. Ez volt a kecsuák, de már az inka kor kedvenc itala is. Erjesztett kukoricából készül, olyasmi, mint a sör.
Amikor elhagytuk ezt az otthont, egy keskeny térre kiérve megláttam egy kukorica árust, aki főtt kukoricát kínált. Ilyen nagy szemű kukoricát sose láttam még. És milyen finom volt! Az itteni szokás szerint friss sajt darabkákkal ettük.
Van egy úgynevezett lapacho tea amelyet az inkák használtak úgyan is rengetek betegség ellen jó volt és sok ható nyagot tartalmaz.
A fakéreg 40 éves kor után éri el a gyógyászati célra is alkalmas hatóanyag-koncentrációt. Csak 35-40 éve figyeltek fel a tudósok arra, hogy a perui és bolíviai inkák a növényi kivonatot nagyon eredményesen alkalmazzák gyulladások, ízületi panaszok és daganatok kezelésére. Alkalmazzák nyálkahártya-és bŐrfekélyek, hasi panaszok, különféle daganatok, reuma, fájdalmak, asztma, fertőzések és legyengülés esetén.
Elkészítése
1 liter felforralt vízbe, 4 teáskanál lapacho-kérget rakunk, majd tovább forraljuk 5 percig. Ezt követően negyed órát várunk, majd fogyasztható a lapacho tea akár melegen vagy lehűtve hidegen
Építészet
Építészetükre nem jellemző a piramis, de Nap-templomaikat és más reprezentatív építményeiket hatalmas, faragott kövekből rakták fel, a tagolatlan falfelületre csak a kőosztás vitt némi változatosságot. Annál inkább díszítették a belső tereket: arany- és ezüsttárgyakkal, valamint színes szőnyegekkel fedték be a falakat. Az építmények stabilitását a későbbi földrengések bizonyították. Míg a jóval későbbi gyarmatosításkori épületek romba dőltek, az inka kőfalak sértetlenek maradtak. Az inka építészetnek három fajtáját különböztetjük meg aszerint, hogy polgári, vallási, vagy katonai célra használták az épületet.
Az inkák mesterien tudták hegyvidéki birodalmuk minden megművelhető darabját hasznosítani. A meredek hegyoldalba teraszokat vágtak, amelyeket hegyi patakok vizével öntöztek. Annyi élelmiszert tudtak így termelni, és olyan sok háziállatot tarthattak, hogy a birodalom teljesen önellátó volt. . Ezt a technikát egyébként még ma is használják az Andokban. A teraszos földművelést az Andok őslakói időtlen idők óta alkalmazzák az élelmiszer-biztonság megteremtésére, mint alkalmazkodási stratégiát egy olyan környezetben, ahol földrajzi és más viszonyok nagyon bonyolulttá teszik a tápláló élelmiszerek előállítását.
Hagyományos hídépítés
Az inkák úgy tartják, hogy az ember kötelessége a természet megőrzése és megvédése, valamint az emberek és a természet közötti kölcsönösség fenntartása. Évente újjá építik hagyományos inka módszerrel.
Utak
Az inka úthálózat volt a legkiterjedtebb számos út és ösvény között.
Az Andok hegységeken át vezetett, és több mint 5000 méteres tengerszint feletti magasságot ért el. Az inka úthálózat mintegy 22 500 kilométert tett ki, és több mint hárommillió km² területet biztosított.
Mivel az inkák nem használták a kereket a szállításhoz, és a spanyolok 16. századi perui megérkezéséig nem rendelkeztek lovakkal, az ösvényeket szinte kizárólag gyalogos emberek használták, akiket néha teherhordó állatok, általában lámák kísértek.
Az ösvényeket az inkák használták az üzenetek továbbítására, amelyeket csomózott zsinóros quipu és memória segítségével vittek, valamint áruszállításra. Az üzeneteket a futók akár napi 240 km-t is megtehettek, az 1860-as évekbeli észak-amerikai Pony Expresszhez hasonlóan váltófutás formájában. Az ösvények mentén egyenletes időközönként körülbelül 2000 fogadó, azaz tambo volt. A fogadók élelmet, szállást és katonai ellátást biztosítottak az utakon közlekedő tízezreknek.
Érdekességek:
Véráldozat
A régi peruiak egyik rituáléjához élve megnyúzták az áldozatot. Mivel az inka a Napisten fia és képviselője volt, érte is számos embert áldoztak fel. Ha új inka lépett a trónra, kétszáz 10–15 év közötti fiút és leányt öltek meg az áldozati oltáron. Kitépték a szívüket vagy megfojtották őket, átvágták a torkukat, és vérükkel bemázolták az istenek képmásait. Ha meghalt a király, a szerencsétlenségek elkerülésére újabb embereket áldoztak fel
